Ami állítólag nemesít

Ígértem, hogy írok a jelenlegi munkámról is.
Most megteszem. Meg én.

Novemberben, egy szerdai angol suli alkalmával egyik osztálytársnőm szólt, hogy a város egyik legfrekventáltabb bevásárlóutcájában takarítónőket keresnek. A kisfőnök magyar, így és így hívják, rongyoljak oda gyorsan, hátha. Óra után rögtön odamentem és sikerült is beszélnem vele. Telefonszámot cseréltünk, tisztáztuk, hogy mennyire vagyok rugalmas, ha hirtelen kell beugrani valaki helyett, mikor érek rá (mindig) és hogy ha hívnak, mennyi idő alatt érek be.
Szimpatikus voltam neki, de egy leendő kolléganőmet, aki szintén járt az angol suliba, azért kikérdezte rólam. Szegény mondott minden jót, pedig nem is ismert, emiatt mai napig hálás vagyok neki és azóta többször is bebizonyítottam, hogy jól tette, mert nem okoztam csalódást.
Egy discóban, két étterem konyhájában, az éttermekben takarítok és az egyikben mosogatok is.
Összesen heti 20-30 órában, szóval nem túl sok munka, viszont borzalmas időbeosztás.

Jelen pillanatban felragyogott valami fény az éjszakában, és talán nem kell örökre mások végtermékét és fagyott zsírt takarítanom, ha ügyes, kitartó és megbízható maradok továbbra is.
Nos, mindent megteszek ennek érdekében. És hogy nektek is legyen valami feladatotok, szorítsatok!

Vissza vagyok

Nos, miután a bojticsirke.freeblog.hu meghótt, eldöntöttem, hogy ideje máshol folytatnom.
Többen megróttak már, hogy ideje lenne életjelt adnom, így engedve a nyomásnak itt vagyok.
Nem mintha nem élvezném az írást, de olyan jó, amikor kicsit kéreti magát az ember és persze van is, aki kéri. Ezúton is köszönöm! :)

Sok minden történt velem az elmúlt időben. Egy részéről babonából nem beszélek, egy részéről személyes mivolta miatt. Legyen elég annyi, hogy boldog vagyok. Ez nem szorul magyarázatra, szerintem. Minden kezd úgy alakulni, ahogy akarom.

Nem tudok hazamenni a lányom ballagására. Azt hittem, sikerülni fog, de anyagilag egyszerűen nem fér bele. Jelen pillanatban ez az egyetlen dolog, ami szomorúvá tesz. De még most is reménykedem a csodában, hogy történik valami, ami segít megoldani a repülőjegy vásárlás kérdését. Egyre kevésbé esélyes, hiszen jövő szombaton lesz, de mégis reménykedem és hiszem, hogy hazajutok. Tudom, szkeptikusék azt mondják a fejemben is, hogy mondj le róla, de azért sem. A szkepticizmus mondjon le! Mert én nem fogok. Uff.